2015. február 2., hétfő

Szaftos húsi worcestershire szósszal.


Tarja
Hagyma
Pirospaprika, bors, liszt
Borsó
Tejszín
Worcesteshire szósz
Mustár

A tarjaszeleteket lisztbe forgattam


Mindkét oldalukon kevés olajban kisütöttem.

Kivettem a husikat, és ugyanabban az olajban dinszteltem meg az apróra vágott hagymát.




Erre rádobtam a zöldborsót, kicsit összepirítottam.



Megszórtam liszttel, annyira, hogy nehezen keverhető legyen, majd megszórtam egy kis pirospaprikával.




Kis őrölt borssal, és mustárral lehet ízesíteni.


Felöntöttem egy kis vízzel,  ízlés szerint tettem bele a Worcestershire szószt, majd finomítottam, lágyítottam egy pohár tejszínnel.



Végül visszatettem bele a hűs szeleteket, és puhára főztem őket.





Nem csak azóta használom a Worcestershire szószt, amióta Angliában élek, a mi családunkban, mindig ott volt a helye a ketchup, a mustár, a majonéz, és szójaszósz mellett, egész kiskorom óta. Azóta is töretlenül rajongok érte, imádom a semmivel össze nem hasonlítható, különleges, pikáns ízét.

Worcestershire szósz


Érlelt, ecet alapú folyékony ízesítőszer, melyet szardellával,  szójaszósszal, hagymával, melasszal, fokhagymával, tamarinddal, korianderrel, szegfűborssal ízesítenek, majd legalább két hónapig érlelik.


A legenda szerint egy Indiából hazatért angol lord, bizonyos Sandys úr, Worcester városában két gyógyszerészre bízta, hogy alkossák meg kedvenc ízesítőjének mását. Megtették, de az eredmény katasztrofálisra sikeredett, ezért a pincébe száműzték, ahonnan csak évek múlva került elő. Ezalatt új ízzé érlelődött, és megszületett sokunk kedvence, a Worcestershire szósz.



















2014. november 22., szombat

Feta sajtos bazsalikomos csirkemell


Sült csirke fűszerkeverék
Fetasajt
Tejföl
Fokhagyma, lila hagyma
Bazsalikom őrölt, és friss
Rizs

A fetasajtot egy tálban kis tejföllel elkevertem, hogy kenhető állagú legyen.


Hozzáadtam zúzott fokhagymát, és apróra vágott lila hagymát, kevés borsot. Só nem kell bele, a sajt pont eléggé sós. Jól összedolgoztam.

A csirkemelleket szép vékony szeletekre vágtam, és befűszereztem sült csirke fűszerkeverékkel.


Mindkét oldalukon vajon megsütöttem őket, nem kell kérgesre, csak épp hogy piruljon meg, és fehéredjen ki a hús, így nem fog kiszáradni.




Majd kivajazott tepsibe fektettem őket.





 A szeletekre kentem a fetás keveréket, jó emberesen...




 Egy-egy karika paradicsom került a tetejükre.



                    Megszórtam bazsalikommal, és friss leveleket is dobáltam rájuk.




Készre sütöttem, a sajt szuperül ráolvadt, a hús kellően szaftos maradt.


 Az eredmény isteni,  különleges ízvilág.





























2014. augusztus 22., péntek

Tejszínes-gombás palacsinta


Ezt az ételt egyenesen imádom, vendégeknek, és ünnepi előételnek szoktam készíteni, a palacsinta gyártást leszámítva gyorsan elkészül,  és nagyon finom, ráadásul a belevaló variálható, és sokkal olcsóbb, mint egy palacsintázóban...

Hagyma
Petrezselyem
Gomba
Tejszín
Só, bors
Palacsinta Reszelt sajt

A hagymát megdinszteltem a petrezselyemmel


Rádobtam a gombát /jó sok kell, mert összeesik/


Összepároltam


Megszórtam egy kis liszttel, és felöntöttem tejszínnel.




Kisütöttem a palacsintákat, persze ha már.... akkor annyit, hogy maradjon pár a nutellásnak is....:)







Megtöltöttem tejszínes gombával...

Tűzálló tálba fektettem őket, és megszórtam sajttal.


Nem szoktam túlzottan rápirítani a sajtot, hogy érezni lehessen az ízét,,,